Két szabadedzés van, mindkettő másfél órás, ezalatt vizsgálják a beállításokat és tesztelik a gumikat. Mindez felkészülés a holnapi időmérő edzésre. Délutánra elcsendesedik a pálya, de a munka folytatódik a műszaki megbeszélésekkel, aztán azt kell tenni, amit Kimi háromévesen megtanult, de ami ismeretlen emberek előtt még mindig nehezére esik. Beszélni. Tíz mikrofon előtt áll, jobb kezével a tarkóját masszírozza. Paula, az anyja tudja, mit jelent ez: a fia igencsak dühös. Mondani kell valamit. Világos mondatokat kell formálni, melyek úgy hagyják el a száját, hogy közben nem jelentenek semmit. Ilyen mondatokkal tele a világ, végtelen mennyiségben nyeli el őket a betűkomposzt. Ott rothadnak a neten, a nyomtatott újságokat a gyűjtőhelyre viszik, vagy halat tekernek beléjük, és két hét múlva senki, se egy újságíró, se egy rajongó, se a pilóta maga nem emlékszik arra, hol hangzottak el, Malajziában, Japánban, Kínában vagy esetleg Austinban. Nem emlékeznek rá, mert ezek csak egyre ismétlődő szavak, ugyanannak a ragozása, az eredményjelzőn látható számok verbális megerősítése.
…
Arról kérdezték a versenyzőket, milyen emlékeik fűződnek a malajziai futamhoz, melyet most rendeznek meg utoljára. A pilóták kötelességtudóan és udvariasan válaszolgatnak, azaz unalmasan. Kimire kerül a sor. 2003-ban itt aratta élete első futamgyőzelmét, és az újságíró azt firtatja, mi fog neki a leginkább hiányozni innen. Rövid csend, majd Kimi szavai potyogni kezdenek, akár kavicsok a térkőre. Azt feleli, őszintén szólva nem tudja, fog-e neki bármi is hiányozni. Klassz pálya, de minden, amit itt lát az ember, csak a repülőtér, a hotel és a pálya. Ezek közül választhat, hiányzik-e majd neki valami, vagy sem. Néhány újságíróból kiszakad a nevetés, mások néma csendben ülnek. Ez a komikum lényege. Ha már minden eszközből kifogytál, próbálkozz az igazsággal. Minden egyes pilóta és újságíró tudja, hogy egy versenyhétvége alatt egyszerűen nem jut idő megismerkedni a várossal, az emberekkel, vagy akár csak a helyi konyhával. Mindenki tudja, mégsem mondja ki senki. Kivéve egyvalakit, aki háromévesen tanult meg beszélni.
…
Kimi nyilvánosság előtt zajló munkájában akkor tör ki a legmorajlóbb némaság, ha elhangzik egy rossz kérdés. A bőbeszédű, lármás médiaközegben a puszta csenddel érhető el a legnagyobb figyelem. Kimi esetében a hallgatás a félénkség és az értelem együtteséből fakad: ha olyasmit kérdezel, ami magától értetődő, válaszul két szót és egy tarkóvakarást kapsz.
…
A rossz emlékek is lehetnek jók. Mindenki azt gondolja, hogy ha nem nyersz, akkor rossz volt a verseny. Az évek során rengeteg olyan futam volt, hogy valami szar helyről rajtolt az ember, az ikszedikről, aztán feljött ötödiknek vagy negyediknek, és pontosan tisztában van vele, hogy arról a helyről indulva senki nem tudott volna jobb helyezést elérni, csak hát úgy tűnik, ezt senki nem fogja fel. Szerintük, ha első lettél, akkor biztosan jól ment a verseny. Még ha halál unalmas volt is a futam, ha a dobogó tetejére állhattál, akkor az újságírók szerint abszolút csúcsteljesítmény volt, amit csináltál. Erre lehetne azt mondani, hogy istentelenül szar és unalmas verseny volt, mert ki tudja, mi minden történt a többiekkel, én meg valami csoda folytán az első helyre keveredtem, erre közlik, hogy pokolian jó vagy. Ennek semmi értelme. Ebből a szempontból a rossz emlékek lehetnek jók. Mindenki azt gondolja, hogy az első helyezés mindenek felett áll, még ha a csapatban pontosan tisztában is vagyunk vele, hogy ez vagy az a negyedik hely a körülményekhez képest nagyon jó eredménynek számít. De ezeket tök fölösleges elmagyarázni, ha a többség csak arra kíváncsi, kik állnak a dobogón. Egyedül a végeredményt nézik. Nekem vannak jó emlékeim olyan versenyekről is, amiket feladtam, mert amíg le nem robbant a motor, minden pokoli jól ment. Például 2002-ben sorra estek szét alattam a kasznik, mégis egy csomó jó emlékem van abból az évből is. Sokat tanultam, még ha nem is minden ment jól. Ezt a nézők képtelenek felfogni.
…
A YouTube-on kering egy videó, melyen Nicole Kidman, a világhírű színésznő a Ferrari boxába látogat, hogy üdvözölje a versenyzőket. Kidman kezet nyújt Kiminek, és azt mondja: Nice to meet you. Kimi kötelességtudóan kezet fog vele, aztán elfordítja tekintetét. A nyers valóságot ábrázoló felvétel sok mindent elárul. Népszerű videó, mert van benne egy hiba: Kimi viselkedése. Íratlan szabályok vonatkoznak arra, hogyan kell viselkedni egy hírességgel: áradozni kell arról, milyen nagyszerű, hogy el tudott jönni; rengeteg filmben láttam; azok is szuperek, amikben a férje szerepel. Kimi tekintete ehelyett arról árulkodik, mennyire nehezére esik kiszállni az autóból, és szembesülni szakmája árnyoldalával: a ragyogó filmcsillagokkal, akik inkább maradtak volna az égen. Mit lebzselnek itt a boxban, az én munkahelyemen?
…
Kimi végül megérkezik, csuromvizesen, leül, és az asztalra csapja elázott mobilját. Piki érdeklődik, mi történt. Kimi valami gyanús fickóról nyögdécsel, aki belelökte a medencébe. Szóváltásba keveredtek. Odajön hozzájuk a bahreini herceg, aki Kimi elkötelezett rajongójának hírében áll. Kimi előadja saját verzióját a medencés közjátékról. A herceg csettint egyet, megbízható emberei ott teremnek előtte. A herceg utasítja őket, hogy kerítsék elő a bűnöst, és nemsokára fel is vonultatják előtte a gyanúsítottakat. Mindegyikük tagadja, hogy a medencébe lökte volna a pilótát. Eltelik néhány perc. Aztán jön valaki, aki beismeri. A herceg kiutasítja az illetőt a fogadásról. A herceg húszéves fia könyörög, hogy az apja ne dobja ki a barátját. A herceg közli a fiával, hogy ő is nyugodtan távozhat. Végül, hogy kimutassa Kimi iránti tiszteletét, a herceg ruhástul maga is az úszómedencébe ugrik, majd kikászálódva odacsapja saját elázott mobilját Kimié mellé az asztalra. Most már kvittek.